2010. május 22., szombat

Vitaminpótlás

A minap kérdezte valaki egy szakmai fórumon, hogy milyen vitaminokat fogyasztok. Kicsit hosszú lett a választ, de veletek is megosztom :)

Ez most erősen szubjektív lesz, amit írok, nem gondolom, hogy mindenkinek ez az üdvözítő út. Egy bio boltban dolgozom, többek közt az a feladatom, hogy belistázzam és megrendeljem a termékeket. Mindig figyelem a szaklapokat, az újdonságokat, a kínálatot és az igényeket. Az újdonságokat általában meg szoktam rendelni, kivéve, ha már a promóról is süt, hogy vacak. És mivel fontos a hitelesség, no és persze szeretek kísérletezni is nagy részüket magamon is teszteltem. Most már nem tesztelgetek minden cuccot. Nem csak azért, mert jelenleg gyesen vagyok és úgysem nekem szegezik a kérdést, hanem a kolleganőnek, mert naponta rengetegen keresnek meg privát mailben ez ügyben. Hanem azért, mert időközben úgy alakult, hogy beleláthatok a vitamingyártás kulisszatitkaiba úgymond. Nem is nagyon akarom ezt a témát feszegetni, és senkit sem akarok kiábrándítani, aki eddig marok számra tolta a kapszulákat és sokat segített neki. Annyi a publikus lényeg, hogy iszonyat árréssel dolgoznak ezek a vitamincégek. Vannak gyárak, akik párszáz kapszulát/tablettát is fillérekért előállítanak. Nem kérdés, hogy ezek mennyire természetesek vajon, mit ahogy nekik az sem számít, hogy az, amit piacra dobnak, az milyen arányban szívódik fel, hasznosul (ez a természetességgel egyenes arányban van). Ezért kell nagyon magas dózist szedni, mert ott van esély némi hasznosulásra. Én személy szerint természetellenesnek tartom, hogy műanyag kapszulákat fogyasszak. Nagyon sokszor próbáltam már, ment is egy ideig, de aztán mindig lemorzsolódott a napi adag, mert tiltakozott a szervezet a műanyag ellen. Ezért mindig azon voltam, hogy keressek olyan természetes és ezáltal komplex dolgot, ami lehetőleg mentes mindenféle feldolgozástól, hogy a szervezet élő ételként, táplálékként ismerje fel, és megfelelően hasznosuljon. A második szempont az volt, hogy a szájnyálkahártyáján keresztül szívódjon fel és ne a vékonybélen keresztül (kapszula csak itt oldódik fel, kiéve ha szétmarja a gyomorsav menet közben, de az sem jobb, sőt...). Ez azért is fontos, mert az emberek bélrendszere általában el van salakosodva, mert nem végeznek rendszeres béltisztítást. Mivel terhes voltam és szoptattam az elmúlt 3 és fél évben (és jelenleg is) ezért ennyi ideje nem volt rá lehetőségem, tehát fontos, hogy a nyálkahártyán keresztül szívódjon fel.

Először a búzafűre (tönköly) jutottam, hogy az lesz a tuti. Vettem magot, neveltem füvet, beszereztem a lényerő készüléket és vártam a csodát. Aprócska bökkenő az volt a dologban, hogy időközben kiderült (és ráadásul a Neuro- Diéta kapcsán!!!:)), hogy lisztérzékeny vagyok, úgyhogy ez nem jó mégsem. Pedig a friss zöld klorofillre nagy szüksége van egyébként a szervezetnek, mert erősen lúgosít, és minél lúgosabb a vérünk, annál egészségesebbek vagyunk. No de nem gond, nem csak ez az egy zöld növény létezik, szerencsére :).

Csíráztatás is jónak bizonyult, a 4. napon van a legtöbb vitamin és enzim a csírában, mindennel fogyasztható, finom és egészséges. Az utánpótlással van némi bajom, mert nem minden garnitúra sikerül, van ami megpenészesedik... :? De kiegészítő megoldásnak megteszi.

Aztán jött Makk-Makk és belinkelte a méhpempőt. Eddig is ismertem, és tartottam is az üzletben. m eddig mindössze két félét találtam a piacon: egy egy grammos kiszerelést mézben, ezt egy hazai méhészbácsi csinálja, és a foreverlivingeset, aminek se ízre se sehogy még csak köze sincs hozzá, viszont jó drága, mert hát az mlm hálózat embereit valamiből finanszírozni kell...

SZóval ilyet, hogy tiszta méhpempő feldolgozatlan formában, nem is hallottam eddig. Most ezt használom, és eddig meg vagyok vele elégedve. Nagyobb dózisban fogyasztok mellé por c-vitamint. Valamint méhkenyeret, ami természetes lítium forrás többek közt. Nekem ez azért fontos, mert mániás depresszióm van (most már több hónapja tünetmentes, természetesen nem magától, hanem naponta teszek érte!). És ezt egyébként olyan pszichiátriai szerrel kezelnék, aminek az egyik mellékhatása, hogy torzszülött gyerekeim születnének.
A méhpempőt jelen esetben a B-vitamin komplex miatt, valamint azért, mert -mondjuk úgy- egy suprefood /normalizálja a mellékvesék működését és az adrenalin-kiválasztást, hatással van a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer működésére és megnöveli a stresszel szembeni ellenállóképességet/ tartom fontosnak, (amúgy rengeteg mindent képes regenerálni) és azért, mert feldolgozatlan, nyers, tiszta formában tudok hozzájutni, és a nyálkahártyán keresztül felszívódik.

Emellett olajos magvakat , friss zöldeket valamint jó fehérjeforrásként algát fogyasztok. És persze sok zöldséget és gyümölcsöt. Zöldturmix sem rossz megoldás(apró bökkenő, hogy a turmixom elromlott, ezért önmagában fogyasztom a zöldeket) :)

1 megjegyzés:

  1. További megoldás még méhpempő helyett a virágpor. Bioboltokban lehet kapni, eszméletlen jó, én a reggeli "müzlimbe" szoktam belekeverni, ami lenmaglisztből, finomra őrölt szezámmagból, bio kókuszreszelékből és a virágporból áll.
    Én is rendszeresen csíráztatok, de ebben a melegben muszáj kihagyni, mert valóban hamar berohad az egész. Tapasztalataim szerint a legjobb (főleg nőknek) egyszerre a következő keverék: lucerna, görögszéna és vöröshere.
    Jó egészséget!

    VálaszTörlés