2009. december 5., szombat

Nuku glutén


Lisztérzékeny vagyok. Ráadásul évek óta. (Most szépen elhallgatom, hogy mivel is foglalkozom civilként, mert elég ciki, hogy erre még csak most döbbentem rá...)Úgyhogy mostantól keményen glutén mentes diéta következik. Az elszántsággal nincs gond, tényleg kemény vagyok magamhoz ha arról van szó. Márpedig most az EGÉSZség a tét. Persze áldozat kell, mert egy csomó szeretett dologról le fogok mondani, de valamit valamiért. Nekem ennyit megér.

Mivel fel sem merült bennem, hogy lisztérzékeny vagyok, így a glutén majdhogynem központi szerepet játszott az étlapon. Például kaptunk egy kenyérsütőt, amit fáradtságot nem kímélve naponta használtunk. Oké, hogy bio és teljes kiőrlésű nem ritkán magvas kenyér sült benne, de keményen gluténos. Érdekes viszont, hogy hónapok óta abbahagytuk, mert nem fogyott már úgy a kenyér, talán ösztönösen ellenállt a szervezet a nem kívánatos anyagnak. Az is érdekes, hogy amikor tőlünk egy köpésnyire nyílt egy pékség, ahol helyben sütött friss és finom pékárukat készítettek napi szinten bejártam én, aki elvből sem eszem finomított pékárut. Rendesen függő lettem. Kb egy hónapig tartott. Ez idő alatt tele lett ragyával a képem, mintha kamaszodnék. Hozzá teszem, hogy soha nem volt 1-2 pattanásnál több a képemen, még kamaszként sem. De győzött a józan ész, és már hónapok óta kerülöm a pékséget.

11 megjegyzés:

  1. Szia Vica, szerintem egyáltalán nem ház, hogy nem jöttél rá korábban a glutén érzékenységre. A tünetei korántsem specifikusak, egyelőre még mindig sokkal gyakoribb a depresszió, az ekcéma-rozácea stb. önmagában, mint a glutén enteropátia résztüneteként.
    Végülis miből derült ki, ha ez egyáltalán publikus?

    VálaszTörlés
  2. Persze, nem titok. :) (Te vagy az, Vera? Nem elérhető a profilod. :-)) Az elmúlt egy év nem volt mentes traumáktól (februárban leálltak a gyerkőc veséi, két hónap intenzív osztály, utána viaskodás a karhatalommal, hogy ugyan ne adják már be azt a két darab három vírust tartalmazó oltást azonnal a műtétek után, mert örülünk, hogy él a gyerek, persze ez ne volt lehetséges, ezért minden követ megmozgattam, hogy év végéig húzódjon az ügy; aztán idegrendszeri károsodása lett az oltástól....stb.)Az idegeim nagyon megsínylették ezt a nagyfokú megterhelést és ez előhozta a mániás depressziómat. Nagyon felpörögtem amit egy mély zuhanás követett, és ekkor kezdtem utána olvasni a témának, mert ezt Lítiummal kezelik, ami mellékhatásként többek közt torz szülést eredményez. Így találtam rá a Neuro diétára, ami magába foglalja az agyi allergiát okozó anyagok (többek közt glutén) kiiktatását. A tüneteim között szerepelt pl. éveken keresztül fel-fel bukkanó hosszabb-rövidebb ideig tartó hasmenés is, amiből lehetett volna következtetni, de elég stresszes életet éltem és azt gondoltam, hogy a gyomoridegtől van ez a tünet. A másik tünet a krónikus fáradtság-szindróma volt, illet amit már említettem a ragyák a képemen valamint pánikrohamok.

    VálaszTörlés
  3. Nem Vera vagyok, bocsánat, persze, nem látszik a google-os bejelentkezés miatt... S'asszem vagyok a mamamiról, bondolino-ügyben találkoztunk egyszer, ha emlékszel.
    Köszönöm a bizalmat, hogy leírtad a történeted! Nagyon kemény időszak lehetett, minden tiszteletem, hogy így túlvagytok rajta és Te blogolsz és éled az életed és kihúzod magad a gödörből!
    Azt akartam tulképpen kérdezni, hogy Te gyanakszol-e a glutén enteropátiára, vagy orvosi bizonyíték is van-e, illetve hogy eddig miket tapasztaltál a diéta során. Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  4. Ja, Veránál tanultam hátra-, csípőre kötni, már ha Szabó Verára gondoltál és nem Holdvilágos Vega Verára :) ennyi közös pont tényleg van.

    VálaszTörlés
  5. Helló S'asszem, na ná, hogy emlékszek Rád!!! :-) (Igazából mindkét Verára gondoltam.)Hogy megy a háti kötés? Azt is a zsömdödömmel csinálod vagy szövött kendővel?

    Igen, a blogolás is egyfajta terápia,komolyan. Ez a blog azért született, hogy össze gyűjtsem a hasznos infókat egy helyre. És azért jobb ez, mintha füzetbe jegyzetelnék, mert így talán más is hasznot merít belőle.

    Orvosnál még nem jártam (egy vérvételt megejtek majd, ha abból simán ki lehet mutatni, de ha terheléses, mint a tejcukor, akkor kihagyom, mert gondolom megint glutént juttatnának a szervezetembe, amit nem akarok), magam azonosítottam be egyértelműen a tünetek és a sok esetleírás alapján. Mióta elhagytam a glutént az emésztésem helyre jött, a ragyák megszűntek és a hangulati ingadozás sem jellemző.

    VálaszTörlés
  6. Ja és a vashiány is tipikus tünet nálam.

    VálaszTörlés
  7. Szia Vic, rég jártam erre. Azóta sok-sok bejegyzés született és milyen jók :) Gratulálok, hogy volt bátorságod belevágni ebbe az első hangzásra nagyon drasztikus diétába. Látod, én csak gyanítom évek óta, hogy nekem is lehet ez (vashiány, hasmenés, hangulati ingadozások, fogyás stb), de nem bírtam rá magam, h kipróbáljam, mert ezek végülis annyira nem specifikus tünetek. Most pedig elég a baba miatt a tej- és tejtermékmentes diéta tartása (meglepően szép lett az én bőröm is azóta...).

    Azóta biztos megtaláltad, hogy szűrik ezt vérvétellel is (endomízium ellenes antitestet néznek gasztroenterológiai centrumokban, tehát nem rutin vérvétel a háziorvosnál), de biztos diagnózist a bélbolyhokból történő mintavétel ad (kimutatják szövettanilag a bolyhok sorvadását).
    És közvetve igazad van ebből kifolyólag abban is, hogy gluténterhelés kell ehhez, csak nem úgy, mint a cukorterhelésnél (bár ott sem terhelnek bizonyos éhomi vércukor érték felett, mert már minek), hanem tkp úgy, hogy ha hónapokig diétázol mondjuk, a bélbolyhaid már szépen helyrejönnek, tehát a szövettan nem mutat kórosat. Ha hónapokig ismét glutént eszel, akkor már láthatóak kisebb elváltozások.

    VálaszTörlés
  8. és Boldog új évet Neked!!
    És köszönöm az érdeklődést, gyakorlom a batyuzást, gyakrabban itthon, de egyre többször kimerészkedem az utcára is.
    Mielőtt megkérdeznéd, orvos vagyok, nyitott alternatív medicinák felé is.

    VálaszTörlés
  9. Szia Vera!

    Nahát, orvos vagy? Megtisztelő, hogy orvosként olvasol! Nem kérdeztem volna meg, azt gondoltam, h egy nagyon tájékozott anyuka vagy. :-))) És persze az vagy, és még szakember is! Köszönöm a kiegészítést!!!

    VálaszTörlés
  10. Szia Kisvic!
    Nem tudom, most mi van veled, tartod-e a GM diétát. Szomorúan olvastam (véletlenül keveredtem ide), hogy miken mentél át az elmúlt időszakban. Remélem, már jobban vagy. A gluténérzékenységre visszatérve: A tüneteid nem bizonyítékok arra, hogy GÉ vagy, ahhoz egy spec vérvizsgálat, és ha az pozitív, akkor pozitív vékonybélbiopszia eredmény szükséges. Sajnos a diéta előtt kell ezeket elvégezni, különben álnegatív értékek születhetnek. Kérlek olvasd el a www.liszterzekeny.hu -n található Startcsomag 2010-ben erről szóló részeket.
    Ha kérdésed van, inkább mailben tedd fel, mert ki tudja, mikor járok újra erre.

    Üdvözlettel,
    Schumi
    LÉOE admin

    VálaszTörlés
  11. Bocs, a címem: schumi.j@gmail.com

    VálaszTörlés